6.rész ~ Doki

 Hey guys!:3

Mint láthatjátok, történt pár kisebb átalakítás a blogon.
Először is... Ez a kép olyan mádörfákör szexös lett, hogy mindjárt megakad a torkomon a szívem *O* Tudom, hogy nem a legújabb, de most őszintén...:3 Eh, szerelmes vagyok, sorry.

• Néhány részt egy picikét átírtam, ha nem olvassátok végig az sem baj, semmi érdemleges változás nem történt, de akit érdekel, az újrakezdheti a történetet.:)
• Ugyan most nincs fejléc, de hamarosan az is elkészül!:) 
• Senki ne ijedjen meg, nem vettem le a részeket, csak kicsit tömörítettem, így a fejezetek hosszabbak lettek, és mostantól körülbelül ekkora mennyiségre számíthattok.
• Nincs csütörtökön rész. Mivel - szerintem ti is rájöttetek - nekem nem megy ez a határidős dolog, ezért nem szabom meg, mikor jön új rész, egyszerűen amikor lesz ihletem/kedvem/energiám/gépem írni.:)
• Új név. Na ja.:3 Mostantól nem csak én vagyok Menta.xx , hanem a blog neve is Alone ~ Together lett. Tudom, nem a legszerencsésebb a történet elindítása után ezzel babrálni, de ez van.:D
• Nos, ennyi lenne a változás, még tervezek egy nagyobb desing átalakítást (tudom, az eltünésem előtt is ezt mondtam).

- Mikor jöttök legközelebb? - kérdezte apu.
- Még nem tudom, szerintem jövő hétvégén beugrunk - adtam búcsúpuszit az arcára.
- Nagyon vigyázzatok magatokra, rendben? - szorongatott meg anya, aztán pedig Lina következett.
Miután mindenki elköszönt mindenkitől, hazafelé vettük az utat. Angelina csöndben játszott a babájával, míg mi Faith-el beszélgettünk.
- Szóval ez a Malik gyerek nem szimpi? Akarod, hogy szétrúgjam a se...akarom mondani, elbeszélgessek vele? - javította ki magát szabad szájú barátnőm, ahogy nyomatékosan a hátul lévő kislányomra mutattam.
- Egyáltalán nem. Egy arrogáns tuskó. Viszont nem érdekel, ha azt hiszi, hogy csak azért, mert így viselkedik feladom, baromira téved. Még azt is kiszedem belőle, amire ő sem gondol - minden szónál egyre erősebben fogtam a kormányt, aminek hatására elfehéredtek az ujjaim.
- Hát csajszi, én neked szurkolok! De komolyan szólj, ha segítség kell, ismerek pár...embert - kacsintott rám.
- Attól tartok én is - nevettem fel, és tovább folytattuk a társalgást.
*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
- Lina, figyelj csak - szóltam a vígan fürdőző lánykának.
- Mit szólnál hozzá, hogyha a szünetekben pár napot a nagyiéknál töltenél? - könyököltem fel a kád szélére.
- Oké, de vihetem Sajtit? - kérdezte.
- Természetesen Sajti is mehet - mosolyogtam vissza. Sajti az egyik kedvenc plüss állata, egy szürreálisan nagy fülekkel rendelkező egér. Még April hozta be a kórházba a születésénél, azóta Sajti szent és sérthetetlen.
- Akkor rendben! Mikor megyünk? - vigyorgott.
- Jaj, még nem most! Még van idő, majd ha az óvodában szünet lesz, akkor, megegyeztünk? - tartottam pacsira a kezem, amit sikeresen megkaptam, egy adag habbal egyetemben. Így kezdődött meg a nagy Hab Háború.
Szeptember 8. Vasárnap
Zayn Malik szemszöge

"So kiss me where I lay down"

Sálba és napszemüvegbe burkolódzva róttam a város utcáit, próbáltam kitalálni, hogy mit is kezdjek magammal. Itt ne gondoljatok megváltó szövegekre, hogy például.: Mit tegyek az életemmel? Hogyan lehetnék jobb ember? Hogyan felelhetnék meg másoknak?
Ezekről szó sincs. Egyszerűen arról van szó, hogy nem tudom eldönteni, elmenjek egy buliba és ott igyam le magam, vagy inkább otthon.
Valaki megkopogtatta a vállam.
- Hm? - néztem a kb 15-16 éves lányra.
- Öhm..te..szóval...te vagy Zayn Malik? - hirtelen azt hittem sír, vagy éppen kifolyik a szeme, annyira csillogott. Szőke haja egyszerűen egy lófarokba volt kötve, a fekete kockaszemüveg mögött pedig egy zöld szempár ült.
- Igen, mit szeretnél? - megeresztettem egy mosolyt felé, mire - esküszöm - hallottam, ahogy a szíve dobban egyet.
- Esetleg, egy kép...akarom mondani... - becsukta a szemét, és egyre pirosodó arccal elszámolt magában háromig.
- Szeretnék veled egy közös képet, ha nem bánod! - ahogy ezzel az erős habitussal, mondhatni rám kiáltott, majdnem megijedtem.
- Vagyis, bocsánat, nem akartam így...
- Hé, semmi baj. És igen, csinálhatunk egy képet - mosolyogtam rá őszintén. Ő nem tehet semmiről.
- Juj, nagyon szépen köszönöm! - vigyorodott el, majd elkészítettük a képet, és aláírtam a telefontokját.
Öröm volt nézni az arcán azt a boldog mosolyt, látni, hogy tényleg örül. Olyan jó érzéssel töltött el...
- Még, lenne itt valami... - kezdte zavartan.
- Mondd csak, nem harapok - kacsintottam.
- Szóval, miért...miért vagy ilyen szomorú mostanában? - felnézett rám, és láttam a szemében, hogy tényleg érdekli.
- Én...nem vagyok szomorú. Fáradt talán, de szomorú semmiképpen.
-De igen, szomorú vagy. Látszik rajtad, minden Directioner észrevette, és segíteni szeretnénk valahogy. Három napig trend is volt ebből, és mivel nem reagáltál, arra gondoltunk, tényleg nagy a baj.
- Nem igazán voltam twitteren úgy...pár hónapja. Aranyosak vagytok, hogy segíteni szeretnétek, de nincs rá szükség, már az is elég, hogy egyáltalán gondoltok rám - megsimogattam az arcát, mire azt hittem, elájul.
- Rendben, de ha bármi baj van, nekünk szólj, elintézzük - vette a bátorságot, és rám kacsintott, így felnevettem.
- Mindenképpen, de most mennem kell. Nagyon örültem, öhm.
- Oh, tényleg. A nevem Christina Mendler, bocsánat.
- Ugyan. Szóval nagyon örültem Christina - öleltem meg hirtelen, aztán lassan elváltak útjaink. Nem néztem hátra, de tudtam hogy vissza-visszafordul felém.
Érdekes. Ennyire látszik rajtam, hogy változtam? Szomorú lennék? Én nem érzem magam annak, legalábbis a józan pillanataimból ítélve, mert a többire nem nagyon emlékszem. Mi okom lenne egyáltalán rá? Megvan mindenem ami kellhet, pénz, hírnév, nők, és amit csak akarok. Az meg hogy kicsit többet iszom, mint a normális emberek, kit zavar?
Elzavarva a gondolataimat indultam hazafelé, és úgy döntöttem, holnap elmegyek Rose-hoz, és meglátjuk mi sül ki belőle.
Szeptember 9. Hétfő
Rose Trumble szemszöge
A vasárnapom nagyon jól telt, délelőtt Lina és Faith "segítségével" megfőztük, aztán pedig a Temzénél róttuk az utakat. Faith kihozta a kutyáját, Goldit, így Linának nem volt szüksége többé ránk, mi csak a felügyelet miatt voltunk. Mivel Goldi egy nagy testű kutya, Lina kutyagolt szerencsétlenen, "sétáltatta", valamit próbálta megtanítani neki, hogy hozza vissza a labdát, nem sok sikerrel. Este pedig készültünk kicsit a másnapi ovira, majd miután lefeküdt aludni, én még átnéztem , hogy milyen hét is vár rám.
*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
- Mondd gyorsan, April - szóltam bele a telefonba, ami 8 óra előtt pár perccel szólalt meg. Még a szokásos kávémat iszogattam, és vártam az első embert, aki -micsoda meglepetés- Zayn volt.
- Jövőhét hétfőn megyek haza! - hadarta, nekem pedig az állam is leesett.
- Komolyan? Ez eszelős! - röhögtem.
- Újra együtt a három idióta, mi? - kuncogott, majd elmosolyodtam.
- De még mennyire! Már fél éve nem is találkoztunk, most meg... - hangos kopogás dörömbölés zavart meg, ezután pedig -választ meg nem várva- Zayn lépett be.
- Le kell tennem, majd beszélünk, szió cica - köszöntem le, és letettem a készüléket.
- Esetleg nem kéne megvárnod, amíg válaszolok a "kopogásra"?
- Nem - vigyorgott. Nagy levegő, nyugalom.
- Mindegy, felejtsük el. Hogy telt a hétvégéd? - dobtam le magam a fotelomba.
- Tökéletesen. Nem is mondtad, hogy van pasid - mondta hirtelen, nekem pedig felszaladt a szemöldököm.
- Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy nem rád tartozik a magánéletemben történő dolgok. A másik, nem kérdezted. - válaszoltam jól átgondolva a mondandómat.

Ro aznap.

- És ha megkérdezem, azt fogod mondani, hogy nem tartozik rám, ugye? - még csak most tudtam igazán megfigyelni, hogy is nézett ki aznap. Egy fekete csőnadrágot és egy batman emblémás, ugyancsak fekete pólót húzott, valamint egy sportcipőt. A haja szokásosan volt felzselézve, valószínűleg ha éppen egy forgószélbe keveredne, akkor is ugyan így jönne ki belőle.
- Pontosan. Figyelj, Zayn. Engem arra kértek meg, hogy beszélgessek veled, és próbáljak segíteni, de ha nem vagy hajlandó ebben elvégezni a te részed, ez nem fog menni. Szóval nagyon szépen megkérlek, csak egy kicsit vedd komolyan. Napi két óra, csak ennyit kérek, utána azt csinálsz amit akarsz - végig a szemébe néztem, és minden akaraterőmet összeszedtem, hogy a szemkontaktussal kicsit nagyobb hatást gyakoroljak rá. Nem tudom mit láthatott, de az is lehet, hogy csak beleunt ebbe az egészbe, de megadóan sóhajtott, és felemelte mindkét kezét.
- Rendben Doki, legyen. Segítek, ha maga nem zargat folton, és ha valamire nem akarok válaszolni, azt nem erőlteti. Így esetleg tárgyalhatunk. És még valami!
- Mondd! - ráztam meg a fejem.
- Hagyjuk ezt a páciens - doktor dolgot, nem vagyok gyogyós, egyszerűen csak...beszélgessünk, jó?
- Rendben, akkor egyszerű csevej. Szóval, mit csináltál a hétvégén? - mosolyogtam rá biztatóan, és kifejezetten boldogan, hiszen mégis csak egyet előre léptünk.
- Ööö... A szombatom kissé kiesett, úgyhogy gondolom bulizni lehettem. Vasárnap meg sétáltam, találkoztam pár rajongóval, és az estét egy üveg whiskyvel töltöttem - bólintott elégedetten (?).
- Értem. És téged nem zavar, hogy jórészt nem emlékszem a bulizós napjaidra? - keresztbe tettem a lábam, nagyon új volt, hogy megnyílik  és hajlandó minden csúfondáros megjegyzés nélkül válaszolni a kérdéseimre.
- Egy picit. De mindig készülnek képek, szóval nagyjából megtudom mi történt. És te mit csináltál? - mosolygott (!!) rám. Esküszöm, még a végén szimpatikus lesz.
Már éppen mondani akartam, hogy semmi köze hozzá, amikor eszembe jutott, hogy az imént miben egyeztünk meg.
- Hát, jól. Szombaton lementünk a szüleimhez, vasárnap pedig a Temzénél sétáltunk és körülbelül ennyi - vázoltam nagyon vonalakban a helyzetet, hiszen attól, hogy nem úgy viselkedünk, mintha a szokásos doktor - beteg szerepeket játszanánk el, még mindig nem bízok benne annyira, hogy bármit feltétel nélkül elmondhassak neki.
- Az remek. Van még valami kérdésed, vagy esetleg..? - nézett reményteljesen az ajtó felé, de sajnos le kellett lomboznom a kedvét.
- Ne siess, még van másfél óránk, és még sok mindre kíváncsi vagyok! - vigyorogtam rá, amire egy szívből jövő...sóhajt kaptam. Talán egyszer még a mosolynak is eljön az ideje.
Niall Horan szemszöge
- Louis, hagyd azt a galambot! Azonnal gyere ide, megbeszélés! - ordította Paul, közvetlenül mellettem, így minimum egy másodfokú halláskárosodást szenvedtem. 
- Jövök már! Nem értem, Kevin miért nem repül. Pedig már ivarérett - rázta a fejét sajnálkozóan, miközben az ütött-kopott műanyag galambot szorongatta.
- Nem hiszem el, hogy te vagy a legidősebb a bandában! - korholta le a menedzserünk, mi pedig lapítottunk. Már több mint két órája próbálunk, de még a a felét sem raktuk össze a műsornak. Persze, a koncertek nagy része a random ökörködés, de nem árt, ha azért összeegyeztetünk, hogy mikor melyik szám jön, és esetleg néhány humoros elemet is előkészítünk, mint például egy "tánc".
- Srácok, megértem, hogy fáradtak vagytok, de tudjátok, hogy ez fontos. Mivel Zayn nincs itt, ezért a ti profizmusotokra kell számítanom, és arra, hogy a koncert előtt eltudjátok neki mondani a dolgokat. Így is tartanom kell miatta a hátam, nehogy kitegyék a szerződésszegés miatt, de ezt nem nektek kell magyaráznom, ugye? - tette fel a költői kérdést, amivel mindenkit lelombozott - kivéve Liam-et, aki így is maga alatt volt -.
- Tíz perc szünet, aztán ha hibátlanul elpróbáljátok, mehettek, és holnap estig nem is látjuk egymást! - tapsolt kettőt, és már el is tűnt egy külső folyosón.
Kedvetlenül meneteltünk oda egy nasis asztalhoz, ahol szendvicsek, üdítők és mindenféle ételnek nem nevezhető ízletes kalóriabomba terpesztett.
- Szerintetek tényleg kitehetik a bandából? - kérdezte halkan Harry, aki éppen egy szendvicset vizslatott.
- Hát, ha lebukik a szerződésszegés miatt, akkor tuti. Engem is kiraktak, még jó hogy nem engedtétek...De Zayn-nél sem engedjük, meg most hogy Rose-hoz jár, nemsokára újra a régi önmaga lesz, nem kell aggódni! - mosolyodtam el, mire Harold rámnézett.
- Kéred még azt a szendvicset? Az az utolsó szalámis - haraptam be az ajkam, és cukin néztem rá. Ő pedig nevetve nyújtotta át az utolsó szalámis szendvicset. Mint mindig.