2014. november 20., csütörtök

2.rész ~ Éljen az első benyomás.



 Haay!^^
Először is.: Nagyon szépen köszönöm a 6 feliratkozót, és 400+ oldalmegjelenítést!
Megérkezett a 2.rész! Nem ez életem remekműve, de remélem elnyeri a tetszéseteket.
És még annyi, hogy kedden szurkoljatok, mert matek témazárót írok..Bah ><
Na, de nem szövegelek tovább, jó olvasást! ღ
Ha ezt olvasod, valószínűleg követsz engem.Csak megszeretném köszönni.Szeretlek:)
Rose Trumble szemszöge
Miután Niall elintézte a telefonját, még elbeszélgettük a maradék időt. Amint távozott, írtam pár dolgot a mappákba, aztán folytattam a napomat...
Este hat óra
Ahogy lement az úgynevezett "műszakom", meglocsoltam a növényeket, és hazafelé vettem az irányt. Kifejezetten jól esett az a negyven perces séta, ugyanis semmi kedvem nem volt tömegközlekedési eszközökön hazautazni.
Szórakozottan gyalogoltam a macskaköves járdán, miközben Selena Gomez - More c. dala dübörgött a fülemben, így ritmusra koppantottam a cipősarkammal.
Zayn Malik szemszöge
Amit Paul eltervez, az így vagy úgy, de megtörténik. Ha azt mondja, le kell szoknom a cigiről,  "valamiért" sosem találok otthon egy dobozzal  sem, ami felettébb érdekes. És ha ő kitalálta, hogy én holnap elmegyek egy agyturkászhoz, ha kell a hajamnál fogva ráncigál el. És a hajamért ölök.  Egyedül a fodrászom érhet hozzá, még a családomnak sem engedem meg. Szinte nincs magánéletem, legalább a hajam had maradjon meg nekem.
Milyen rég is voltam otthon...jó egy éve, hogy jártam Bradfordban. Telefonon pedig két hete beszéltünk, ha jól emlékszem, de lehet hogy több.Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányoznak, de könnyebb elviselni így, mintha minden nap hallanám a hangjukat.
Az egész úgy volt, hogy Paul besétált, megállt előttem, és abban a két percben ellenkezést nem tűrő hangnemben eldarálta, hogy holnap reggel 6:45-re legyek valami pszichiáternél, mert elviselhetetlen a viselkedésem blablabla...Szóval csak a szokásos. Ez a hetedik eset, hogy elküld egy ilyenhez, eddig 4 alkalom volt a max, amit kibírtak velem.Valószínűleg, most sem lesz másként, elküld valami zöldfülűhöz, akin még ott a tojáshéj.
Elmegyek, hogy Paul ne tudjon cseszegetni, de azt ne várja, hogy rögtön lelkizni kezdek. Majd biztos egy vadidegennek kezdek fecsegni. Aha.
Miután ezt a látogatást lezavartuk, vettem egy hideg zuhanyt és lementem a boltba cigiért, na meg persze egy kis szomjoltóért, eztán újra bedőltem az ágyba, az esti bulizásra készülődve.
Rose Trumble szemszöge
Másnap reggel, 6 óra 39 perc
Egyszer az életben pontosan érkezem, se nem korán, de nem is későn, erre mi van? Naná, hogy nem jön el.
Tegnap egész este a könyveimet bújtam, és felkészültem amennyire csak lehetett, de ha el sem jön, honnan tudjam, mi a baja?
Ro aznapi ruhája.
Már éppen azon voltam, hogy leszaladok még egy kávéért, amikor nyílt az ajtó és belépett egy férfi, valószínűleg Zayn.
-Örülök, hogy idetaláltál! - mutattam műmosolyt, mert hát az első benyomás...Odaálltam elé, a kezemet nyújtva, egy kézfogásban reménykedve.
-Aha. Gondolom, te vagy Rhonda - jelentette ki flegmán, majd bevágta magát a fotelembe, egy pillantást sem szentelve tovább nekem. Inkább a telefonjába temetkezett.
-A nevem Rose.Nem Rhonda, rendben?  - szépen lassan beszívtam a levegőt, majd kifújtam.Biztattam magam, hogy csak nem akar itt lenni, végül is, kinek van kedve napi két órát egy vadidegen mellett tölteni? Azért valljuk be, cseppet sem volt szimpatikus ez a fiú, már a kisugárzása is taszított. Messziről érezni lehetett a különleges, de inkább furcsa illatot, amit árasztott.Alkohol, cigaretta, mentol, és valami furcsa, amit leginkább az éjszakai kalandok szagához hasonlítanék.Rám nézett, és...vigyorgott.
-Szóval, mi a teljes neved? - hülye kérdés volt, tisztában voltam a kilétével, de kíváncsi voltam, hogyan viszonyul ahhoz, ha valaki nem ismeri.
Felhúzta a bal szemöldökét, és érdeklődve, bár kissé gúnyosan pillantott rám, de nem szólalt meg.
Szóval így játszunk, rendben. Akkor ne beszélj, akkor is ki fogok húzni belőled valamit.
-Jó, akkor az életkorodat elárulod? - ugyanaz a csúfondáros nézés, mivel nem szakította meg a szemkontaktust. Direkt heccelt, hogy meddig bírom. Benézted, ha azt gondolod, hogy egykönnyen megadom a nyugtot neked.
-Szóval csendkirályt játszol? - utánoztam, én is felhúztam a szemöldököm, mire elmosolyodott, de egyáltalán nem 'cuki' mosoly volt. Köcsög.
Csendben ültünk, több mint másfél órán át. Ő a telefonjával szórakozott, én pedig őt bámultam. Attól függetlenül, hogy egy arrogáns seggfej, felkeltette az érdeklődésemet, de csak kizárólag szakmai szempontból. Találkoztam már olyannal, aki dühöngött, sírt, vagy csak magába mélyedt, de olyannal, aki ennyire szenvtelenül adta volna elő a laza, semmi-sem-érdekel figurát, még nem.
Halk kopogás hallatszott, majd miután kiszóltam, hogy jöjjenek nyugodtan, két férfi lépett be. Niall-t rögtön megismertem, viszont a másik, kissé nagydarab urat nem tudtam hova tenni.
-Sziasztok! A recepciós hölgy mondta, hogy lejárt a két óra, úgyhogy bejöhetünk.Remélem, nem zavartunk meg semmit. - mosolygott csillogó szemmel. Valószínűleg abban reménykedett, hogy már az első alkalommal áttörő eredményeket érek el.
-Be szeretném mutatni Paul Higgins-t, ő a menedzserünk és 'apukánk' - mutatott macskakörmöket a levegőbe.
-Üdvözlöm, Paul Higgins! - fogtunk kezet.
-Rose Trumble.  Lehetne, hogy tegeződjünk?- mosolyogtam rá.
-Örülnék neki.Szóval te vagy az, aki a nyakamba uszította ezt a durcell nyuszit megszégyenítő szőkét?- bökött Niall felé, aki elvörösödött.
-Olyasmi, de még van min dolgozni! - kacsintottam az Ír srácra, aki megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.Sosem szerette, ha róla folyik a csevej, főleg, ha ő is a szobában tartózkodik.
-Akkor gondolom, én leléphetek. - mondta Zayn, és felállt.
Szó nélkül távozott, de valamiért nem tudtam meglepődni. Lassú, ruganyos léptekkel haladt, nem siette el a dolgot, és ez a dolog is idegesített. Annyira könnyen kezeli a dolgokat! Lehet, hogy nem látja át a dolgok valódi súlyát, de legalább egy kis lelkiismeret furdalása lehetne.
-Nagyon bosszantó volt?  Nem csinált semmi hülyeséget? - aggodalmaskodott Paul.
-Egészen tűrhető, de erről nem beszélhetek a titoktartás mivoltából, azonban abban biztosíthatlak, hogy  csak idők kérdése,és úgymond, megtöröm.
-Köszönöm.Viszont, most mennem kell.Jól tudom, hogy jövő héten már minden nap tudod fogadni?
-Igen, adom is a beosztást - sétáltam az asztalomhoz, és kikerestem a tegnap készített időbeosztást.
-Hétfőn, 8-tól 10-ig, kedden déltől 2-ig, szerdán megint 8-tól 10-ig, csütörtökön és pénteken pedig 4-től 6-ig, megfelel?
-Tökéletes, köszönöm! - mondta, majd elviharzottak.
Éljen az első benyomás...

Zayn Malik szemszöge
-Zayn, állj meg, hallod!? - hallottam meg Niall hangját, ahogy futott utánam a lépcsőn.
Rose. Furcsa csaj volt, azt meg kell hagyni. Viszont, ugyan olyan mint a többi. Persze, eddig ő a legdögösebb. Azt hiszi, ha néhány órát 'beszélgetünk', máris megtudja, mi bajom van.
Élvezettel láttam, hogy felidegesítette, amiért nem tudtam a nevét. Szinte láttam, ahogy az ördög és a kis angyal ott veszekednek a vállán, hogy visszaszóljon, vagy hagyja a fenébe. Sajnos, az angyal nyert...
-Mit akarsz? - fordultam a szőke felé. Talán őt viselte meg legjobban ez a 'változás', amin átmentem, de hát, nem tehetek róla. Most ehhez van kedvem, nekem is vannak jogaim, nem?
-Milyen volt?Összebarátkoztatok? - tudakolta reménytől elfúló hangon. Ilyen nincs!
-Igen Niall, nagyon jóban lettünk! Teázgattunk, sőt! Még sütit is kaptam, miközben a legújabb szájfényről árnyalatairól beszélgettünk! - azt hiszem, kicsit durva voltam. De minek érdekli? Semmi köze hozzá.
-Öhm, rendben, értem. Bocs, ha zavartalak... - megszeppenve fordult el, és indult meg felfelé.
-Niall! Erre kell menni. - mutattam az előttem lévő lépcsőre. Elvörösödve motyogott valamit, és gyors léptekkel került ki. Majdnem megsajnáltam. Majdnem.

Niall Horan szemszöge:
Francnak kell ilyennek lennie! Én csak segíteni akartam neki. Miért kell azokat bántania, akiket szeret?
Playground
Lehet, hogy túl tolakodó voltam? Végül is, az magánügy, ami ott bent történik. Én sem meséltem el részletesen soha.
Ez igaz, viszont attól még, hogy arról nem beszéltem, hogy mi volt a beszédtéma, azt elmondtam, hogy hogy éreztem magam.
Hjaj, annyira bonyolult ez a srác!
Sebesen száguldottam le a lépcsőn, egészen a parkolóig, de nem akaródzott beülni az autóba.
 Azt mondják, mindig magamra veszem a dolgokat, pedig ez nem is igaz! Legtöbb esetben, tényleg az én hibámból történnek a dolgok, csak a többiek ezt nem ismerik el. Például, múltkor koncert közben elromlott a mikrofon, és nem találtak másikat, így az első négy dalt nem tudtam énekelni. Az is miattam volt, mert minden koncert előtt rettentően izzad a kezem, és valószínűleg amiatt romlott el. Persze, azt mondták, hogy valami a hangtechnikával volt, de nem hiszek nekik...
Megláttam egy kisebb játszóteret, és muszáj volt odamennem. Körülbelül 6-7 kisgyerek rohangászott, miközben szüleik vigyázó tekintettel figyelték minden mozdulatukat.
Hirtelen egy kisebb lökést éreztem a lábamnál, majd egy puffanást hallottam.
Amint lenéztem, egy 5-6 év körüli kislányt láttam a földön feküdni.
Hirtelen bűntudat ébredt bennem.
-S-sajnálom, nem akartam - nézett megszeppenve, mire elmosolyodtam. Gyorsan segítettem neki felállni, majd ránéztem.
-Én sajnálom, nem láttam, hogy jössz. - leporolta a kicsi ruháját, mire egy 20 év körüli nő futott oda hozzánk.
-Angelina, jól vagy? - aggódó tekintettel nézte végig, majd miután megbizonyosodott arról, hogy nem szegte nyakát, felém fordult.
-Ne haragudjon, csak kissé hiperaktív. Sosem néz a lába elé. - gyönyörű szeme volt, csillogó, karamell barna, amiben szinte örvénylettek az érzelmek és gondolatok.
-Öhm, semmi baj! A keresztfiam is épp ilyen, néha nem ártana egy kikapcsológomb rajtuk. - mondtam, mire édes kacagás tört ki belőle.
-Figyelj Lina!Menj vissza Bonnie-hoz, és játszatok szépen, oké? De próbálj nem elgázolni senkit, rendben? - puszilta meg a feje búbját, majd Lina visszaszaladt a kis barátnőjéhez.
-Milyen faragatlan vagyok! Niall vagyok! - mosolyogtam rá, majd a kezemet nyújtottam.
-Én Doreen vagyok, nagyon örülök Niall! - fogadta el a kezem.
Idő közben, leültünk egy padra, ahonnan Doreen nyugodtan beláthatta a gyerekeket.
-Szóval, mi járatban itt? - kérdezte mosolyogva, majd egy ravasz, sötétbarna, szinte fekete hajtincset a füle mögé tűrt.
-Őszintén, fogalmam sincs.Semmi kedvem nem volt hazamenni, ezért kijöttem, és reménykedtem benne, hogy belém szalad egy kislány, akinek a nővére ilyen csinos. - vigyorodtam el. 
Nem gondoltátok volna, hogy ilyet is tudok, mi?
Megint elnevette magát, majd kipirultan így szólt.:
-Aranyos vagy. Viszont Lina nem a húgom, én csak a bébiszittere vagyok, amíg az anyukája dolgozik.
-Oh...ez így akkor egy kicsit ciki. - vakargattam meg a tarkómat.
-Nekem azért tetszett - bökte meg a vállam.
-Akkor jó - mosolyogtam rá szelíden, majd én kezdtem el kérdezősködni. - És itt élsz? Mármint Londonban?
-Hát, többet vagyok itt mint otthon, az biztos. Ide járok egyetemre, és csak a szünetekben megyek haza. Stanmore-ban élek, hallottál már róla?
-Nem, még nem. És milyen ott élni?
-Mivel én születésemtől ott éltem, így én körülbelül 15 éves koromra meguntam az egészet. Nem szeretek utazni, de már muszáj volt onnan elszabadulnom, úgyhogy az egyetem kapóra jött.
-Értelek. Egyszer mindenképpen benézek, ha arra járok! Na, és milyen suliba jársz? - váltottam témát, ugyanis mindent meg akartam tudni róla.
-A London School of Economics-ba járok, és társadalomtudományt tanulok - pirult el.
-Na ne! Szép és okos is vagy...biztos létezel?-bökdöstem meg az arcát gyengéden, amin megint nevetni kezdett.
Imádom a nevetését.
-Köszönöm - mosolygott, majd az órájára nézett.
-Ne haragudj Niall, de nekünk mennünk kell! - nézett rám bánkódva.
-Esetleg...megadnád a telefonszámod? - nyújtottam felé a telefonom. Légyszi, légyszi, légyszi!
-Persze! - majd pár mozdulattal visszaadta a telefont, immár a számával benne.
-Akkor...majd hívlak! - mielőtt tiltakozhatott volna, adtam két puszit az arcára, amit legnagyobb meglepetésemre viszonzott.
Aztán elment...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése